Értekezés a kelta mitológiáról és mágiáról - I. rész


Cikksorozatom során szeretnék történelmi áttekintést adni a kelták honfoglalásának mondabeli történetérõl, persze a teljes részletesség igénye nélkül, hiszen akkor ha mindenre, ami csak egy kicsit is érdekes lehet, kitérnék, bizony vaskos köteteket kellene megtöltenem. Viszont néhány, általam érdekesebbnek tartott résznél több gondolat erejéig, hosszabban is elidõzök majd. Az áttekintésen kívül kiragadtam néhány figyelemre méltó részt, és beható elemzés alá vetettem õket. Remélem, sikerül az adott témákról átfogó képet adnom. Írásaim során notóriusan a Moy Tura féle írásmódot fogom használni, mely a mai modern megfelelõje a kelta Muighe Tuirreadh-nek, ami egyébként körülbelül azt jelenti: Oszlopok Mezeje. Itt szeretném megjegyezni, hogy az esetenként említett Magh Nia alak viszont a hely régebbi elnevezése. A szöveg során fellelhetõ Elatha mac Delbaith jellegû neveket úgy kell értelmezni, mint példánk esetében: Elatha, Delbaith fia.

Történt egyszer, hogy Eochaí mac Eirc, a Fir Bolgok Nagykirálya (ez a cím járt az egész Írországot uraló királynak) álmot látott, melyben fekete madarak csapata emelkedett ki az óceánból, és éles karmaikkal és csõrükkel tépték, szaggatták a népét, de ekkor az egyikõjük felemelkedett, és levágta a legnemesebb madár egyik szárnyát. Álmában a folyók vértõl vöröslöttek, és a fekete madarak elesett harcosok tetemein lakmároztak.
Hivatta hát Césart, leghatalmasabb druidáját, hogy fejtse meg az álmot, aki elmondta neki, hogy bizony azok a madarak egy honfoglaló nép lesznek, a Fir Bolgok vérrokonai. Irtózatos mészárlást jövendölt meg tehát a király álma.
Nemed fiainak tekinthetjük azt a népcsoportot, akik Írországban éltek, de egy a Fomoriak seregének támadásának hatására Conann Tornyának, egy hatalmas erõdítménynek eleste után, a rájuk mért vereség miatt szétszóródtak a világban. A túlélõk közül a Fir Bolgok elõbb visszatértek õsi hazájukba, kiépítve ott birodalmukat. A Tuathai (az egyszerûség kedvéért nevezzük õket a továbbiakban csak keltáknak) viszont az északi szigeteken eltöltött mágikus tanulás után tért csak meg Írország földjére.
Két igen fontos késõbbi hõs ereiben is jócskán csörgedezik fomori vér, mert egyrészt Balor, a fomoriak varázslója a lányát Ethnét egy szövetségkötés alkalmával Ciannak, Dian Cecht fiának adta, és ebbõl a frigybõl született meg Lugh. A másik ilyen személyiség Elatha mac Delbaith, a fomoriak királyának és Eriunak gyermeke, Eochu Bres, akit csak Bres, a csodaszép néven ismertek, és a kelták egyik bajnoka, majd késõbb egy ideig királya lett.
A kelták magukkal hozták négy nagy ereklyéjüket:
Fal kövét, a Lia Fail-t, a sors kövét, ami felkiáltott, ha az igazi király lépett rá, és amely késõbb Tarába került.
Nuada kardját, a Cliam Solaris-t, amely a fény kardja volt, és ha kivonták hüvelyébõl, mindig gyõzedelmeskedett.
Azt a lándzsát, amely késõbb Lugh-é lett, a Sleá Búa-t, senki nem állhatott ellen az embernek, aki ezzel harcolt.
A Dagda üstjét, mely mellõl nem kelt fel társaság elégedetlenül.

Corcu Belgatan közelében érte el a kelta hajóhad Írország területét. Partra szálltak, azonban jövetelükre nem derült rögtön fény. Amikor viszont a Fir Bolgok megtudták jelenlétüket, Eochaí, a király Streng mac Sengainn-t, a legnagyobb és legfélelmetesebb harcost küldte el, hogy kémlelje ki az újonnan érkezett nép szándékait, tudja meg, hogy mit akarnak. Streng az alábbi módon készült fel:
"Streng a kérés nyomán lassan kiemelkedett a Hadak Hegyének árnyai közül, egy szó nélkül levette maga mögül a falról bronzveretes nagy pajzsát, két vastagnyelû gerelyét, csontnyelû halált osztó kardját, négysarkú bikaszarvas harci sisakját, szépen ívelt csatabárdját, vas harci pörölyét, és magára öltötte összefüggõ láncszemekbõl álló páncélingét."
Ismerve az állatok által használt ösvényeket, hamar a kelták közelébe ért. Az erdõ rejtekén harci színeket festett magára, majd nyíltan - mint akinek nincs félnivalója - jelent meg a táborhelynél. A kelták hírvivõi azonnal tudtára adták Nuadának, a királyuknak, hogy egy nagy termetû ember, aki a bajnok jelét viseli magán, felfegyverezve, háborús színekre festve a táborhoz érkezett. Nuada Dagda tanácsára Bres-t, mint az egyik legjobb harcosát küldte, hogy beszéljen a Fir Bolg bajnokkal, de ne harcoljon vele, csupán csak akkor, ha a másik üt elõször.
Bizalmatlanul közeledett egymáshoz a két kiváló harcos. Streng a mindkettõjük számára saját nyelven üdvözölte Brest, és barátságot ajánlott neki. Fegyvert cseréltek, hogy tudja a másik nép, mivel is kell szembe néznie, ha harcra kerül majd a sor. Bres bejelentette igényüket õseik földjére: Írország felét kérte. Streng azt felelte neki, hogy õ szívesen megadná, amit kér, de neki nincs hatalma efölött dönteni. Bizalmatlansággal találkoztak, barátsággal váltak el, ám mindketten érezték a háborúság szomorú közeledtét.
Miután Bres beszámolt Nuadának arról, hogy mit tudott meg, a kelták felkerekedtek, és az akkor még Magh Nia nevû síkság nyugati részén, a Fekete Hegy lábánál táboroztak le.
Az akkori eseményeket, és lelkületüket a következõ dal írja le:

Elrejtõzünk a Fekete Hegy árnyékában,
Belgatan széles oldalának támasztjuk a hátunk.
Ettõl a hegytõl fogunk elõretörni,
Hogy harcoljunk az ellenséggel, rajtaüssünk csapatain.
Akaratunk erõs, félelem nélkül nézünk az ismeretlen elébe,
Harciasan mint farkas, halkan mint a hegyi macska,
Elszántan mint a róka, gyors lábon mint a szarvas,
Szilárdan mint a szikla, kitartóan mint a tenger.
Felgyújtjuk ezüstös hajóinkat, megtagadva visszautat.
Földet rengetõ harcosok, Belgatan mellett állunkv Készen, hogy eloldozzuk a kötéseket
Mi a húshoz köti a lelket.

A Fir Bolg király, Eochaí, mikor hírét vette, hogy a kelták megerõsítették táborukat Belgatanban, úgy határozott, hogy összegyûjti seregét, és rajtaüt a betolakodókon.
A csata elõtt a kelta boszorkányok varázslatának hatására vér és tûzesõ hullt a Fir Bolgokra, melyet César, a varázslójuk csak hosszú keserves munkával és igen nagy árat fizetve tudott csak semlegesíteni egy õsi történelem elõtti isten megidézésének segítségével.
A harc elõtt Nuada felelevenítette népe elõtt történetüket, megpróbáltatásaik sorát, és végsõ céljukat. Utoljára még követet küldött a Fir Bolgokhoz, hogy békés úton szerezzen érvényt akaratuknak, hogy Nemed leszármazottai osszák meg egyenlõ arányban õseik földjét, de csak azt a választ kapta, hogy arra a világ végéig is nyugodtan várhat, hogy megtörténjen.
Ezek után a Fir Bolgok kihívták a keltákat egy labdajáték össze-csapásra (hurling contest). Ennek a játéknak a szabályai szerint a labdát, ami a rosszat jelképezte, ütõk segítségével az ellenfél térfelén elhelyezkedõ vonalon túlra kellett juttatni. (Általában ezt Samhein-kor játszották, de hogyha Belthane-kor került sor a játékra, a labda a jót jelképezte, és azt a saját térfél vonalán túl kellett átjuttatni.) A játék erõs szakrális tartalommal bírt a már leírt körülmények miatt. Ennek a játéknak más szabálya nem igazán volt, ezt használták ki a Fir Bolgok, és az igen sportszerûtlen küzdelem során sok ifjú kelta játékos az életét vesztette.
Ezek után már tényleg nem volt visszaút. A két hadsereg felvonult a harcmezõn, a harcosok szívében a maguk igazával fûtve. Talán az volt a legszomorúbb, hogy valahol mindkét népnek igaza volt, de egyiküknek sem teljes mértékben.
A csata elsõ napján a Nuada harcosai keményen küzdöttek, de a Fir Bolgoknak és a segítségükre sietõ népek csapatainak sikerült megtörni a kelták hadrendjét, ezért a biztonságos táborukba kellett visszavonulniuk. A Fir Bolgok nem követték a csatatérrõl visszavonuló ellenséget, hanem büszkén tértek meg sátraikba.
Eochaí méltatta harcosai dicsõségét, és a késõbbi gyõzelmek jelének vette az aznapi összecsapás eredményét.
A másik táborban Nuada szólt bátorítólag harcosaihoz, lelkesítve õket, biztos volt abban, hogy másnap övék lesz a gyõzelem.
Mialatt a vezérek harcosaikhoz beszéltek, mindkét tábor gyógyítói azon serénykedtek, hogy a sebesült harcosok másnap újult erõvel térhessenek vissza a csatába.

Folytatása következik.

Forrás: wicca.lap.hu